• Szociális Központ Szekszárd

• Szociális Központ Szekszárd • 7100. Szekszárd, Mérey utca 33-35.   • Tel.: 74 319 040 • e-mail: radam@tolna.net  • web: www.szocialiskozpontszekszard.hu

  • Aktuális híreink
 
       
 
      
Tájékoztató a Szociális Központ működéséről a Covid-19 pandémia alatt
 
    
 
       
      
 
Kedves Látogatók!

Üdvözöljük Önöket oldalunkon, ahol egy kis betekintést nyerhetnek otthonunk mindennapjaiba.

Most nálunk is a koronavírus okozza a legnagyobb gondot, hiszen ellátottaink a többszörösen veszélyeztetettek körébe tartoznak. Mindent elkövetünk, hogy megvédjük őket, de sajnos a legnagyobb elővigyázatosság ellenére kettő részlegünknél is megjelent a vírusos fertőzés. Az egyik a Tolna Idősek Otthona, a másik az úgynevezett „Kis Mérey” otthon.

Szerencsére időben sikerült a fertőzötteket elkülöníteni, illetve kórházba szállítani, így nem lett tömeges megbetegedés. A fertőzötteknél a betegség enyhe lefolyású volt, legtöbben már meggyógyultak. Egy – két eset van, akik már a betegség végén járnak, és ők is hamarosan visszaköltözhetnek az otthonba.

Az intézmények látogatási tilalma nemcsak a lakókat viseli meg, hanem a gondozókat, itt dolgozókat is, mivel nemcsak az ápolási munka több, hanem az idős emberek a lelki támogatást is jobban igénylik, mivel nagyon hiányzik nekik a hozzátartozókkal való személyes találkozás, hiszen a telefonálás és a Skypon való kapcsolattartás nem pótolja azt.

Ez a rendkívüli helyzet nem akadályozza meg karácsony közeledtét.

Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogyha más is lesz ez a karácsony, talán kicsit szomorú, azért a szeretet és a meghittség jelen legyen.

Bízunk benne, hogy hamarosan újra a régi mederben folyhat az otthon élete.

 
       

 
     
« vissza az összes hírhez  
    
 
 
 
   
 • Szociális Központ Szekszárd hivatalos honlapja

© Szociális Központ Szekszárd

 • Készült: 2020..